Kedves Látogató, szeretettel köszöntöm községünk honlapján! A 2600 főt számláló Káloz Fejér megye déli részén, a Sárvíz mentén fekszik, Székesfehérvártól 30, az M7-es autópályától 20 km-re. Megközelítése a 63. számú főútról Sárkeresztúr településtől nyugati irányban, valamint az M7-esről letérve a Szabadbattyántól Örspuszta felé tartó úton lehetséges. A Káloz-Dég összekötő útnak köszönhetően a Balatoni térség is könnyebben elérhető.
Angyal, a falunapnak a gerince a díjugratás és a fogathajtás. Ha áttennék másik napra, nem maradna más program csak az ugrálóvár. :) A napot záró zenés hajcihő is a program része évtizedek óta. Mondjuk ezt kellett volna színesíteni, erre tökéletes választás a Blokk együttes, főleg ha egy hagyományos Búcsúbállal ért volna véget az este. Valami normális zenésszel(Rupp I., Horváth G, Dudar F.)akik kihozták volna a népet és nem az elmúlt években tapasztalt borzasztó kontárokkal, akik egy zenei alapra "feléneklik" az általuk ismert 5 nótát. Tio, azért be kell látnod, h a "faluhét" nagy jóindulattal sem igaz. Mondjuk a harangszentelés szép, de nem nevezhető egész napos programnak. Azért ne csak a kritika menjen, voltak újítások: - Gálaműsor - a falu történetéhez/történelméhez kapcsolódó programok Bár ezek mindegyike az 1000 éves fennállásunkkal kapcsolatos, így jövőre nem süthető el újra. Voltak jó dolgok, voltak hagyományosak és voltak elcsépelt, unalmas programok. Remélem a következő "programfrissítésig" nem kell újabb 1000 esztendőt várnom.
ALFA
2010.08.10 09:36
Sziasztok,
A kiállítás tényleg szép volt, a helyi alkotóknak csak gratulálni tudok. Innen üzenem Editnek, hogy tessék új képeket festeni. A régieket is szeretem, de megnézném, hogy most mennyivel másként látja a világot.
A lovakat én sem annyira szeretem. Illetve ez nem igaz, mert gyönyörűek és szépek na és a hintók is,de a verseny maga nekem kicsit egyhangú. Viszont el kell ismerni, hogy nagyon sok embert megmozgat és ezért a Falunap egyik alappillérének számít. Ezt szerintem hagyni kell úgy ahogy van.
Nagyon nagyon hiányoltam a fellépőket vasárnap délután. Így olyan hiányos és gyér volt a program SZERINTEM!!! Meg kellett volna a színpadot tölteni műsorral. Foci volt és annyi.
A Blokkot most láttam először, szerintem elég jó hangulatot csináltak, jó volt, hgoy egy csomóan kijöttek. Kicsit a régi Vikinges bulikra emlékeztetett. Én előbb kezdtem volna, mondjuk 6-kor aztán 10től meg egy jó bált. De ez csak okoskodás (már hallom!!!!) :))))
A karneválnak meghirdetett program viszont egy szégyen volt (már bocs!!!) Amikor megtudtam, hogy a helyi táncos gyerekek nem férnek be ez elé, hát gondolhatjákok milyen kiváncsi lettem. Most lehet támadni, de ez egy nagy semmi volt. A csajok elterelték a figyelmet az alig ruhákban, a három srácból meg egy volt,amelyik csinált egy-két jó mozdulatot. Azért a repülő harcosok, meg karneváli hangulat meglehetős túlzás volt. Főleg az electric buggie nem illett a képbe.
A retro disco olyan volt, amilyenre számítottam. Ebből sokkal többet nem lehet kihozni. Talán a régi limbó versenyeket érdemes lenne feléleszteni. Vagy retro ruhában ajándék sör :))))) mittomén.
Sziasztok! Szerintem mindenképpen színvonalasabb volt a Falunap, mint az elmúlt években. Már csak azért is, mert inkább 'Faluhét' volt.
Angyal! Nem tudom mi volt a bajod a zenével...ha már a Blokk se jó, akkor kit szeretnél? Támasszák fel Michael Jackson-t, hogy csak Neked élő koncertet adjon Kálozon? Részt vettél akár egyetlen kulturális programon is, amikből minden napra jutott valami múlt héten? Ha megtetted volna, láthatnád, hogy igenis színvonalas és kreatív volt. Köszönet érte minden szervezőnek!
Vidrával maximálisan egyet értek: nagyon-nagyon jó volt a kiállítás.
...és már csak egy aprócska megjegyzés : én sem szeretem kifejezetten a lovakat, de kiválóan megoldottam: nem mentem oda nézegetni őket! javaslom mindenki másnak...nézze a színpadon szereplőket, vagy vigye el arcfestésre a gyerekét, vagy csak szimplán beszélgessen rég nem látott ismerőseivel!
007
2010.08.10 09:23
Én nem vagyok az az "ott csápolós", ahogy fogalmaztál, de rendkívül jól éreztem magam. És minden korosztály ott volt, és énekeltek, meg táncoltak. Ja, és csápoltam én is ezerrel, mint sokan mások, sok olyan ismerősöm is, akiről ezt el sem tudtam volna képzelni...
Köszönet minden szervezőnek, és résztvevőnek, hogy ezt a sok programot lebonyolították.
Vegyétek már észre,hogy akik ott csápolnak nekik mindegy milyen zene csak ugrálni lehessen.De az egész egyre lanyhább már csak a lovakról szól külön kéne lovas napokat és a falunapot tenni.Legalább mindenki megtalálná a neki megfelelő programot
tio
2010.08.10 07:57
Sziasztok! Szerintem mindenképpen színvonalasabb volt a Falunap, mint az elmúlt években. Már csak azért is, mert inkább 'Faluhét' volt.
Angyal! Nem tudom mi volt a bajod a zenével...ha már a Blokk se jó, akkor kit szeretnél? Támasszák fel Michael Jackson-t, hogy csak Neked élő koncertet adjon Kálozon? Részt vettél akár egyetlen kulturális programon is, amikből minden napra jutott valami múlt héten? Ha megtetted volna, láthatnád, hogy igenis színvonalas és kreatív volt. Köszönet érte minden szervezőnek!
Vidrával maximálisan egyet értek: nagyon-nagyon jó volt a kiállítás.
...és már csak egy aprócska megjegyzés : én sem szeretem kifejezetten a lovakat, de kiválóan megoldottam: nem mentem oda nézegetni őket! javaslom mindenki másnak...nézze a színpadon szereplőket, vagy vigye el arcfestésre a gyerekét, vagy csak szimplán beszélgessen rég nem látott ismerőseivel!
angyal
2010.08.09 21:37
Vegyétek már észre,hogy akik ott csápolnak nekik mindegy milyen zene csak ugrálni lehessen.De az egész egyre lanyhább már csak a lovakról szól külön kéne lovas napokat és a falunapot tenni.Legalább mindenki megtalálná a neki megfelelő programot
Vidra
2010.08.09 12:14
Üdv!
Az iskolában megszervezett kiállítás csodálatos volt, ezúton gratulálok az alkotóknak. A szombat esti disco úgy ahogy élvezhető volt.. A Blokk együttes azonban újra és újra megmozgatja a kálozi sereget. Nagyon nagyon jó volt, sokan is voltunk és úgy vettem észre, hogy mindenki nagyon élvezte! A falu nagyon szép, csak így tovább!!!!!
ALFA
2010.08.06 14:25
Itt szeretnék köszönetet mondani minden lelkes gyerkőcnek, akik részt vettek az 1. Hip-hop táborban és szuper jó produkciót állítottak össze. Nagyon klassz volt!
Köszönöm a szülőknek, hogy eljöttek a bemutatóra és külön köszönet Pál Adriennek és kedves barátainak a tanításért.
Arra most inkább nem reagálok, hogy miért nem fért bele ez a 4,5 perces produkció a szombati karnevál elé. Pedig csak kálozi gyerekek szerepelnek benne! Hmm....ez is elgondolkodtató ám!
Mindegy!The show must go on!:)
ALFA
2010.08.04 15:17
Jajjj!Mennyire tudtam én!!! :)))))))
Skuull is beszólt, ő miért nem kap??? :))))))) (Bocsi G!)
Természetesen el lehetett volna menni ez igaz. De nem akartam - nem is tagadom. Szervezkedtem eleget, most inkább csak élvezném, ha nem baj.
Egyébként azt azért észrevehetnéd, hogy nem a programot kifogásoltam, csak a kezdési időpontot:)
Szóval minden remek, de tényleg! Ezek nagyon jó programok! Meg vagyok elégedve! :)
Előzmény
babulu
2010.08.04 12:44
ALFA! Én is megjegyeznék valamit: a kultúrális bizottsági gyűlésen bárki megjelenhetett volna a forradalmi ötleteivel! A lehetőség adott volt:)
babulu
2010.08.04 12:44
ALFA! Én is megjegyeznék valamit: a kultúrális bizottsági gyűlésen bárki megjelenhetett volna a forradalmi ötleteivel! A lehetőség adott volt:)
Gratulálok minden faluszépítőnek! Nagyon szép munkát végeztek!A falun legalább látszik, hogy nem szokásos falunap lesz, sajnos a programokról nem mondható el. Ismét csak ló-ló-ló-ugrálóvár ló-ló-ló! :(