A csatlakozás pénzügyi vonzataival foglalkozó hazai tisztviselőknek és diplomatáknak kezdettől fogva világos volt, hogy az első év anyagi szempontból meglehetősen bizonytalan lesz az Európai Unióban. A csatlakozási szerződés valójában semmiféle jogi és egyéb garanciát nem ad az új tagállamoknak arra, hogy egy adott évben nem járulnak több pénzzel hozzá az uniós költségvetéshez, mint amennyit támogatások formájában lehívnak onnan.
Az új tagállamoknak először is az első pillanattól kezdve teljes tagdíjat kell befizetniük az uniós költségvetésbe. Másodszor: bizonyos, egyébként 2004-re szóló támogatások – mint a közvetlen agrárkifizetések és jelentős kohéziós források – a sajátos uniós fizetési gyakorlat miatt csak 2005-ben, a jövő évi költségvetés terhére jelennek meg a magyar számlán. Végül, de nem utolsó sorban azzal is számolni kell, hogy az új tagoknak a gyakorlati tapasztalatok hiánya miatt az első években meggyűlik majd a bajuk a papíron rendelkezésre álló pénzek felhasználásával. Ezekkel a kockázatokkal az Európai Unió is tisztában volt, ezért is különített el az új tagjai számára az első három évben meghatározott összegű költségvetési visszatérítést, ami a pénzügyi mérleg javítását szolgálja. Az alapfilozófia szerint az újonnan csatlakozó országok pénzügyi egyenlege nem lehet rosszabb, mint a belépés előtti utolsó évben, 2003-ban. Magyarország ilyen címen 2004-ben 172 millió eurót, a rákövetkező két évben pedig 31–31 millió eurót kap majd egyszeri visszatérítés formájában pénzügyi szaldójának javítására. Egy ország nettó pozícióját a költségvetési befizetés és a támogatások egyenlege határozza meg. Hazánknak – az egyszeri visszatérítésnek hála –2004-ben közel 300 millió euró pozitív szaldója lenne az Európai Unióval szemben, ha az utolsó fillérig minden, az uniós költségvetésben számára elkülönített pénzt fel tud használni.
A Világgazdaság című napilap nemrég idézett egy pénzügyminisztériumi előterjesztést, amely két lehetséges forgatókönyvet vizsgált meg. A kedvezőtlenebb szerint az ország 2004-ben nettó befizetővé válhat: 46,2 millió euróval ráfizethet az EU-tagságra. Ez a számítás azonban eltér attól, amit az Európai Bizottság alkalmaz, amikor évente egyszer megállapítja, hogy az egyes országok mínuszban vagy éppen pluszban vannak az EU-val szemben. Valójában a befizetések és a támogatások egyenlege sokféleképpen értelmezhető. Az említett rendkívül borúlátó pénzügyminisztériumi előterjesztés a támogatási oldalon például nem számol a strukturális alapok előlegének azzal az államkincstárba már 2004-ben átutalandó részével, amely csak 2005-ben lesz kifizetve a kedvezményezetteknek. De ez a kalkuláció az államkincstárnak 2005-ben átutalandó közvetlen termelői jövedelemtámogatásokat sem veszi figyelembe, amelyeket az államkassza már 2004-ben megelőlegez a kedvezményezetteknek. Ezzel párhuzamosan a befizetési oldalon számoltak a vámokból származó befizetéssel, amely május 1. óta nem nemzeti, hanem közösségi bevételnek számít.
Ez a támogatások felhasználására és nem kifizetésükre összpontosító egyenlegszámítás tehát félrevezető, és nem tükrözi hűen az ország várható nettó pozícióját, amely diplomaták szerint biztosan pozitív lesz. Másfelől, az ilyen számítás azért hasznos, mert a támogatások szempontjából vizsgálja a helyzetet, és nem hagyja elterelni a figyelmet a lényegről, jelesül arról, hogy lehetőleg minél kevesebb pénzt szabad bennhagyni. Hazai illetékesek szerint bíztatóan alakulnak a dolgok, hiszen egyetlen új tagállam sem írt eddig ki annyi pályázatot strukturális alapok felhasználására, mint Magyarország. A ráfizetés veszélye, ha egyáltalán reális ettől tartani, csak az első évben leselkedik az országra. Jövőre és 2006-ban már olyan nagyságrendekkel nő az uniós pénzügyi transzfer, hogy nem kell negatív szaldótól tartani.
